Marketing TrendBook – 2023

November közepén az újonnan megjelent Marketing TrendBook sajtótájékoztatóján vettünk részt, ami a Városliget szívében a Millennium Házában került megrendezésre. Büszkén mondhatjuk, hogy szakmai vezetőnk, Farkas Dani is a könyv egyik szerzője, egyedüliként kapva helyet a hazai Influencer marketing piac szakemberei és cégei közül. A helyszínen két kerekasztal beszélgetést hallgattunk meg, ahol a könyv többi szerzőjével, koordinátoraival együtt mélyebb betekintést nyertünk a különböző témákba.

A könyv megjelenésével új fejezet vette kezdetét a hazai marketing világában, a Magyar Marketing Szövetség támogatásával jöhetett létre az első Marketing TrendBook. A kötet több mint 420 oldalon át, egyedülálló módon gyűjti össze 147 elismert szakember és üzleti döntéshozó gondolatait a jelenről és a jövőről. Tervek szerint a könyv ezentúl minden második évben jelenik meg a legfrissebb trendeket összegyűjtve, a szakma kiválóságainak segítségével.

Hinora Ferenc a Magyar Marketing Szövetség elnöke a Marketing TrendBook-ra egyfajta iránytűként hivatkozik, ami segítségünkre lehet a mindennapok iránymutatásban még akkor is, ha a világ változása éppen extrém sebességre kapcsolt. A kötetben megtaláljuk a marketing szerepének a változását, az új megközelítéseit, szakmai kihívásait, de konkrét esettanulmányokat és stratégiákat is bemutat.

Mi a kiadvány fő célja?
Bemutatni a marketing megváltozott szerepét mind az üzleti, mind a társadalmi értékteremtésben továbbá, hogy azok, akik a kezükbe veszik ezt az olvasmányt megismerjék a marketing legfontosabb területeit, globális és hazai szinten is. Nem titkolt célja a kötetnek, hogy a szakmai összefogást erősítse, hogy az egyéni tudás már közös tudás legyen és bárki számára elérhető legyen.
Bánhegyi Zsófia, a Marketing TrendBook megálmodója és szakmai projektvezetője szerint a kiadvány azokat a területeket öleli fel, amelyek jelenleg a marketing világát alkotják. Szerinte a marketing világa az elmúlt 5 évben többet változott és fejlődött, mint az azt megelőző 20 évben. A legtöbben elrugaszkodtak a kizárólagos márka hangoztatás és a rövid távú kampányok világától és megérkeztek egy új, holisztikusabb megközelítés felé.

Rengeteg különböző témát ölel fel ez a kötet, többek között helyet kapott: a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepe, a különböző generációk közötti eltérések és azok menedzselése, az influencer kommunikáció aktuális kihívásai, az omnichannel stratégia, a social media ereje és az adat-alapú döntéshozatal is. A sok különböző téma miatt egy nagyobb célközönséget képes lefedni ez a kiadvány egészen a fiatal pályakezdőktől a nagyvállalatok kommunikációs szakemberein át a vezető és döntéshozó pozícióban lévő személyekig.

A 281. oldalon találkozhattok Dani írásával, ami egy klasszikussal indít: „Azt várták, hogy kipukkan az influencerlufi. De nem így történt.” Tovább olvasva, mélyebben áshatjuk bele magunkat olyan témákba, mint például a nemzetközi trendek és az ezzel összefüggő hazai lemaradás mértéke. Megvizsgálja az influencer marketing megítélését Magyarországon, feltéve a kérdést, hogy mennyire kreatívak az influencerek a tartalmaikban, és hogy könnyebb vagy nehezebb lett az influencerekkel való együttműködés az elmúlt öt évhez képest. Azok, akik már belekóstoltak ebbe a világba, jól tudják, hogy a mérhetőség terén kihívások és dilemmák merülhetnek fel, erről és még több izgalmas témáról szintén olvashattok Dani írásában.

Amennyiben szeretnél bepillantást nyerni ebbe az inspiráló kiadványba, a TrendBook nyomtatott változata megvásárolható, vagy ingyenesen letölthető a https://trendbook.marketing.hu/ weboldalon és ne felejtsétek el, a 281. oldalon Dani írásával is találkozhattok!

forrás: MarketingTrendbook_sajtóközlemény.docx

Iratkozz fel havi újdonság levelünkre!

X