Versenyző influencerek – Érkezik a GVH új iránymutatása

Az idei Internet Hungary „Versenyző influencerek” kerekasztal beszélgetésén szakmai vezetőnk, Farkas Dániel vitaindítóként vett részt. Az influencerek szponzorációs együttműködésének rövid történeti áttekintéséről tartott előadását követően, a beszélgetésben részt vett Fazekas Ildikó (Önszabályozó Reklám Testület), Kapi Anikó (ügyvéd), Nagy Péter (Red Lemon), Dr. Zenisek Andrea (GVH) és Holló Márta.

Farkas Dániel előadását azzal kezdte, hogy bár az első szponzorációs együttműködések 2016-ra tekintenek vissza, már 3 évvel korábban elindult egy piaci edukáció az influencerek fontosságáról. Ebben az időben a fő platformnak a YouTube számított, majd az évek előrehaladtával megerősödött az Instagram, miközben csökkenni kezdett a Facebook jelentősége. Az össz szponzorációk száma folyamatosan emelkedett, a koronavírus miatt kialakult helyzet is csupán 2-3 hónapra okozott megakadást.

A TikTok megjelenésekor új influencerek tűntek fel, térhódításával pedig a platform a szponzorációs világban is egyre nagyobb szerepet kapott. Ezalatt az idő alatt a Facebook tovább veszített az elérésből, a YouTube és Instagram azonban továbbra is erős maradt.

Itthon 2017. november 20-án jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) influencer-együttműködésekre vonatkozó iránymutatása, ami nagyban segítette a piaci szereplőket. Az iránymutatással szemben kezdetben számos influencer még elutasítóbb volt – féltek a hirdetés tényének feltüntetésétől a rajongók felé -, azonban 2019-re ezek az aggályok már szertefoszlottak, és elkezdték szabályosan használni a megfogalmazott jelöléseket, így sikeresnek tekinthető a folyamat.

Az új platformok és influencerek, valamint az elmúlt években újonnan felmerülő kérdéses helyzetek miatt – például, hogy fel kell-e tüntetni a hirdetés hashtaget, ha egy influencer saját webáruházát reklámozza -, mostanra időszerűvé vált az iránymutatás felülvizsgálata és az edukáció.

Az influencer-piac nagyságát jelenleg 1,5-2,5 milliárd forintra becsülik. Mivel minden szereplő közös érdeke és felelőssége, hogy jogilag szabályosan működjön a piac, hamarosan érkezik a GVH új influencer iránymutatása.

Iratkozz fel havi újdonság levelünkre!

X